2023. január 3-5. között hat növendékünk Tebeli Anett tanítónővel egy igazán izgalmas digitális táborban vehetett részt Budapesten, a Marczibányi Művelődési központban.
Az egész program egy szuperhős téma köré volt felépítve. A gyerekeknek saját magukat valamilyen szupererővel kellett felruházniuk, amit aztán először rajz segítségével, majd fa alapú bábuval is meg kellett jeleníteniük. Megismerkedtek az Inkscape nevű programmal, ami a lézervágáshoz kell. A következő napokban egy ellenséget is kellett maguknak alkotni, akinek szintén szupererőt kellett adniuk. A végén egy születéstörténetet is létrehoztak, illetve az egészet egy sztoriboxban jelenítették meg, amit ledes világítással díszítettek. Itt a forrasztást is megtanulhatták és egyedül, pici segítséggel is végezhették.
A tábor nemcsak új információkat, programokat adott, hanem a történethez csatolva a gyerekek lelki állapotát, gondolatait is egy beszélgető körben tárták fel. Meglepő nyíltsággal és őszinteséggel meséltek az érzéseikről, még a nagyok is. Együtt élték meg nemcsak a feladatok örömét, de a lelki mélységeket és magasságokat is.
A tábor szokottnál nagyobb sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy mindannyian szívesen maradtak volna még tovább. Rengeteg élménnyel gazdagodtak és önmagunkról is sokat tanultak.